Klub

Történet

A Rákóczi Vasas Sportegyesület a történelmi dokumentumok adatai szerint 1982. július 28. napján alakult meg VIII. kerületi pártszékház hivatalos helyiségében lezajlott alakuló ülésen, amelyen a jelenléti ív tanulsága szerint 18 fő jelent meg és a levezető elnöki feladatokat Pesti László Úr a Hazafias Népfront elnöke látta el.

A megalakulás szakmai indokoltságát az OMTK akkori ifjúsági csapatának edzője Patyi Béla Úr fogalmazta meg, miszerint a kiöregedő ifjúsági labdarúgókat tartsuk meg Orosházán és nyújtsunk számukra megfelelő játéklehetőséget, ne menjenek szanaszét a megye más településeire sportolni, emellett pedig a VIII. kerület fiataljainak is nyíljon lehetősége sporttevékenység végzésére.

Ennek megfelelően az OMTK akkori vezetése, az orosházi MEZŐGÉP cégvezetése, a városi tanács sportfelügyelősége és a Rákóczi-telepi labdarúgást támogatók közösen megállapodtak az új egyesület megalakulásáról, amelynek:

  • elnöke: Huszárik János
  • elnök helyettese: Gelegonya Mihály
  • Gazdasági vezetője: Lengyel Pál lett.

Ettől a pillanattól datálódik a Rákóczi Vasas SE születése.

A születés óta eltelt 30 évben sok-sok szép és jó történt az egyesület életében, de sajnos voltak nehéz időszakaink és néha szomorú pillanataink is.

A megalakulás utáni években az egyesület felnőtt labdarúgó csapata a Békés megyei bajnokságok harmadik, majd a feljutást követően a második osztályában vitézkedett és általában a dobogón, vagy annak közelében zárta az adott év bajnokságát.

Az egyesület működését, anyagi támogatását, a sportlétesítményt a MEZŐGÉP vállalat biztosította egyesületünk számára.

Ez az állapot 1990. év végéig tartott, utána a MEZŐGÉP vállalat bejelentette, hogy nem tudja továbbiakban támogatni a Rákóczi Vasas Sportegyesületet.

A nehéz helyzetet 1991. év elején az Önkormányzat és a segítő kezet nyújtó OMTK egyesület támogatásával lehetett orvosolni.

Így lett belőlünk OMTK II., vagy más néven OMTK – Rákóczi labdarúgó csapat és beolvadtunk az OMTK Labdarúgó Szakosztályába.

A létesítmény fenntartását átvette az Önkormányzat, a csapat működését pedig az OMTK egyesülete biztosította.

Ezután elkövetkezett 1995. év nyara, amikor is az OMTK bejelentette, hogy anyagi nehézségek miatt nem tudja továbbiakban fenntartani, működtetni az OMTK II. labdarúgó csapatát.

Nehéz időszak volt ez is, de voltunk páran (Albert Sándor, Zahorecz János és talán említhetem jómagamat is), akik nem adtuk fel és az Önkormányzat hathatós segítségével újraélesztettük a működését addig szüneteltető Rákóczi Vasas Sportegyesületet.

Ennek az eredményeképpen 1998 nyarán visszajutott a csapat a megyei II. osztályba és eközben feljutottunk az akkori Magyar Kupa országos főtáblájára és fogadhattuk Rákóczi-telepen a Dunaferr Varga Zoltán vezette NB I-es bajnokcsapatát és a Békéscsabai Előre akkor éppen NB I/B osztályú csapatát.

Elmondhatjuk, hogy egyik csapat ellenében sem vallottunk szégyent, szépen helyt álltak labdarúgóink, kivívták ezzel a szurkolóink és az ellenfelek tiszteletét, dicséretét is.

Így működhettünk tovább önállóan egészen 2001. év nyaráig, amikor egy újabb átszervezés következett be az egyesület életében, de ez ekkor inkább szakmailag volt indokolt.

Az indokoltság magyarázata az volt, hogy a felnőtt csapatunk addig a megyei II. osztályban versenyzett, viszont az OMTK labdarúgó csapatának a megyei I. osztályú jogát csak úgy lehetett megtartani, ha az átszervezést a két egyesület közösen végre hajtja és megyei I. osztályban OMTK – Rákóczi név alatt versenyez a csapat tovább.

Ebben a ciklusban voltunk a megyei I. osztályban negyedik helyezettek, de voltunk a közép mezőny csapatai közé tartozók is egyaránt.

Ebben az időszakban az egyesületünk anyagilag támogatta az OMTK Labdarúgó szakosztályát, aminél jobb körülmények kialakítása céljából.

Az átszervezéseknek ekkor még nem volt vége, hiszen 2005. év nyári időszakában újból átszerveztünk, de ekkor már a visszarendeződésé volt a főszerep, hiszen ekkor minden labdarúgó újból Rákóczi Vasas SE labdarúgó lett, az egyesület pedig újra élhette a törvények és szabályok szerinti önálló életét.

Ez a legújabb kori időszak a mai napig tart, csapataink azóta folyamatosan a megyei I. osztályban játsszák a mérkőzéseiket és általában a tabella első hat csapata közé sorolhatjuk magunkat a bajnokságok végén, de a 2008-2099. évi megyei I. osztályú felnőtt bajnokságban az egyesület az életének legsikeresebb időszakát élte, hiszen második helyen végzett a tabellán. Emellett természetesen az utánpótlás csapatok is sok szép sikert értek el bajnokságaikban, amelyeket bajnoki arany, ezüst és bronzérmek jelképeznek a vitrinekben.

Csizmadia Imre
Rákóczi Vasas Sportegyesület Elnöke